ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-05-04:
A nyári gyerekek őrökké gyerekek maradnak


Az Ifjúsági Udvarban szombat este „fainul bulit” tartott a Kelemen Kabátban zenekar, és ezt minden vagány tudta, hiszen elég szép számban voltak a koncerten, persze mind kabátban. A performansz végeztével sikerült elcsípni M-Papát és Szerecsenkirályt, azaz Misit és Boldizsárt néhány kérdés erejéig.

Hogy érzitek magatokat Sepsiszentgyörgyön, milyennek találtátok a közönséget?

M: Nagyon jó volt itt lenni, kissé későn értünk ide, így sajnos sokat nem láttunk a városból, nem tudtunk elvegyülni a nép között. A közönség fantasztikus volt, Erdélyben illetve Romániában a magyar ajkú közönség nagy szeretettel fogad bennünket, imádják a produkciónkat, és ez nekünk nagyon sok energiát ad. Ezért hálásak is vagyunk.

Milyennek látjátok Székelyföldet, a székely embereket?

B: Mivel csak felületesen ismerjük a székely közösséget, ezért nagyon mélyrehatóan nem mennék bele a válaszadásba, de amit idáig tapasztaltunk, az nagyon pozitív, nyitott, kedves és értelmes emberek a székelyek.

Mit jelent számotokra a zenélés. Hobbi vagy munka?

M: A zenélés számomra az a hobbi, ami lassan kezd az életcélommá válni.

B: Számomra nagyon kemény munka, ami egyben a szerelmem is, emellett a hobbim is.

M: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy mindezt megélhetjük, és mindenkinek azt kívánjuk, hogy hasonlóan szerencsésen alakuljon az élete, úgy ahogyan ő szeretné.

Ha lehetne egyetlen kívánsága a bandának, akkor mi lenne az?

B: Az az út, amelyen járunk, az tartson az életünk végéig, és minden maradjon ebben a kerékvágásban, mert így nagyon jól érezzük magunkat.

M: Csak így élném végig az életemet, ebben a boldogságban, amelyet most tapasztalok, és ezt kívánnám a többieknek is.

Mit üzentek a sepsiszentgyörgyi rajongóknak?

B: Az üzennénk, hogy: maradjanak olyanok, amilyenek most is, kedvesek, jófejek és aktívak. Mert az erdélyi magyarok nagyon aktívak mindenféle csatornán, a zenei világban és annak követésében igen csak forró tűzzel égnek, és ha ezt megtartják akkor szép marad a világ.

Miért van Kelemen kabátban?

M: Mi sem tudjuk ezt. A zenekar neve egy abszurd jelenségből adódott, de nem tudjuk a kérdésre a választ, keressük. Életünk végéig keresni fogjuk!

B: Igen, mi igazából egy kutató munkacsoport vagyunk...

M: A dalainkban a közönség által próbáljuk meg kideríteni a titok nyitját, hogy miért is lehet kabátban az a Kelemen, akit azóta egyébként pappá szenteltek.

(Mindkettőjük arcán habókos mosoly.)

Kolozsvár vagy Szentgyörgy?

B: Nagyon diplomatikus lesz a válasz de teljesen őszinte. A két koncertet nem lehet összehasonlítani, mert a kolozsvári egy klasszikus klub koncert volt, ez pedig egy klasszikus fesztivál koncert. Mindkettőnek meg van a maga előnye és hátránya, a közönség szeretetében viszont nem tapasztaltunk különbséget. Ősszel és télen inkább odamennénk, nyáron vagy tavasszal pedig ide szívesebben.

Mit tanácsoltok Sepsiszentgyörgynek, hogy elérje az Európa Kulturális Fővárosa címet?

Először is szerezzenek be nagyon sok pénzt, utána nagyon sok befolyást, legyen egy nagyon sok munkával járó, profin összeállított terv. Ne éljenek vissza a helyzetükkel, ez nagyon fontos. Dolgozzanak nagyon sokat, és ha ez mind meg van, akkor már csak az hiányzik, hogy nagyon erősen higgyenek benne, hogy ez igenis megtörténhet.

M: Szeretettel és nyíltsággal álljanak az egészhez, de azt hiszem ezzel itt nem lesz probléma.

B: Viszont ha nem sikerül, akkor ne adjják fel, hanem higgyenek benne, hogy következőre, vagy az azt követőre sikerülni fog, de ha igazán hisznek benne úgyis sikerülni fog.

Meddig szeretnétek gyerekek maradni?

M: Örökké! Nem szabad elveszíteni a gyermeki naivitást, mert ha ezt elveszíti az ember akkor nagyon könnyen be tud savanyodni, és akkor...

B: ...akkor vége a dalnak és nem lesz vidám az élet.

M: Ezt szeretnénk üzenni mindenkinek, és ez szerint élünk mi is. Ez nem csak egy hablaty, amit egy popdalban elmondtunk. Annak ellenére, hogy ilyen egyszerű a csomagolása és könnyen fogyasztható, ez igenis egy nagyon lényeges üzenet.

Kolumbán Zenge





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1386
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem