ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-05-03:
Az extravagancia mezsgyéjén az Anna and the Barbies


Az Anna and the Barbies extravagáns koncerttel ejtette ámulatba a Szent György Napok közönségét. Pásztor Anna, a 11 éves együttes énekesnője bóhockodásról, hullámvasútról, anyaságról, előkelőségről, közhelyről és a jövőbe mutató zöld lámpáról mesélt.

Hogy fér meg egymással az extravagáns forma és a mély szövegvilág?

Úgy gondoljuk, hogy igazából akkor kerek egy színpadi produkció, ha annak van alja, közepe, teteje. A gondolatvilág az, ami az emberekben felkavarja az állóvizet. Akik pedig nem kívánnak annyira mélyenszántó dolgokban részt venni, azoknak marad a színház. Különben bármelyik színházban ott van a nevető, meg a síró figura is, azok is kiegészítik egymást. Szerintem akkor teljes egy színpadi megjelenés, amikor van egyfajta hullámvasút, ami az embereket elrepíti a vicces, nevetséges és a komoly dolgok felé is.

Az egyedi koncepciótok már az együttes megalakulásakor megfogalmazódott bennetek?

Nem volt nekünk semmilyen koncepciónk, mi csak zenélni akartunk, és mindig úgy csináltuk, ahogy belülről jött. Ez a bohóckodás nekem nagyon jól esik, élvezem, hogy bolondot csinálhatok magamból, és ha látom, hogy ez az embereknek is tetszik, akkor az még jobb. Szeretnénk olyan üzenetet közvetíteni, ami nekünk is fontos és őszinte, mindezt pedig minél színvonalasabb zenéléssel akarjuk tenni. Az utolsó albumunk, a Szabadesés, teljes mértékben közös munka a fantasztikus zenekarommal. Ez az, ami most már igazán Anna and the Barbies-osnak nevezhető.

Milyen üzenetet akar tolmácsolni az Anna and the Barbies?

Sokfélét. Hajnali fél háromkor nem sok esélyt látok arra, hogy összegezni tudjam. Ha frappáns akarok lenni, akkor azt mondom: kezdjetek el élni.

2004-ben alakult meg a zenekar, az országos sikerre és elismertsége pedig közel tíz évet kellett várjatok. Honnan volt ennyi türelmetek?

Az a helyzet, hogy mi úgy voltunk vele, hogy rengeteg időnk van életünk végéig, s ha egyszer majd sikerül, akkor megérte a sok fáradtságot és türelmet. Nekünk semmi más opciónk nem volt, csak az, hogy zenéljünk. Te csak fújjad a trombitát, aztán valaki majd táncol rá.

Amióta édesanya lettél, mi változott a színpadi jelenlétedben?

A színpadi jelenlétemet nagyon sok minden befolyásolja, a színpadra lépés előtti hangulatom is, nem hogy egy ilyen gyökeres változás, mint az anyaság. De alapvetően a zenéhez és a cirkuszhoz való hozzáállásom nem változott, talán csak annyiban, hogy kicsit mélyebb színekkel dolgozom érzelmileg, amit eddig nem engedtem meg magamnak. Néha merek előkelő lenni vagy netán, Isten bocsássa meg, fennséges. Az, hogy anyuka vagyok, megmutatta, hogy mekkora nagy mélységek és magasságok vannak, és akkor ez színezi az embert, talán kicsit jobban, mint más élmények, amik nap mint nap érik az embert.

Honnan ez a cirkusz iránti szeretet?

Gyerekkorom óta előszeretettel csinálok mindenféle előadást, például bábjátékot, énekeset vagy cirkuszit. Nagyon szeretem a szórakoztató, látványos, szép dolgokat, amik megragadják az emberek figyelmét, kicsit kizökkentik őket a mindennapokból.

Hogy tudod azt megvalósítani, hogy extravagáns legyél, ugyanakkor ne válj saját magad paródiájává?

Azt gondolom, hogy ha az egész mögött van tartalom, és azt minden koncerten meg tudjuk élni, akkor nem leszünk komikusak. Akkor lesz paródia, hogyha klisévé válik, és csak robotszerűen csináljuk az egészet. De szerintem, ha idáig eljutunk, akkor már nem fogjuk csinálni, mert már nem fog örömet okozni.

Ha már a kliséket említetetted, te magad nyilatkoztad, hogy: „A Márti dala egy hajszálnyira van attól, hogy közhely legyen.”

Amikor letisztult formában, zanzásítva van a mondanivaló, és tényleg arra a három szóra korlátozódik, mint például a Márti dala esetében (kezdjetek, el, élni), és ha ezt csak így elmondod, az lehet, hogy egy kicsit szájbarágós, közhelyes, de amikor beágyazod egy kontextusba, és üzenet és lélek van mögötte, akkor egészen más az áthallása.

Mesélted, hogy New Yorkban azt játszottad, hogy mindig arra mentél, amerre zöld volt a lámpa. Most éppen merre zöld a lámpa?

Remélem, ezt soha nem fogom megtudni azelőtt, hogy váltana a lámpa. Úgy izgalmas, ha az ember csak úgy belegyalogol a nagyvilágba, és egyszer csak azon kapja magát, hogy pislog a sárga lámpa, és már zöld is. Egyébként titok egy picit még, de nagyon kacsintgatunk afelé, hogy szemptemberben kimegyünk Berlinbe hat hétre, beleszagolunk az ottani újhippi világba, és nagy kedvenceink után, mint a Depeche Mode és a U2, megpróbálunk mi is csinálni ott egy albumot, talán színházban is helytállni, és erről reményeink szerint készül majd egy dokumentumfilm is.

Ambrus Melinda





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1555
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem