ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-05-03:
Dallamok, ütemek hangok a Nightloserssel


A kolozsvári Nightlosers tegnap este, május 2-án lépett fel a Lila színpadon, a múzeumkertben. Az Erdélyben fellelhető népi kultúrák dallamai, és a ryhtm and blues ötvözetével hoztak létre egy felejthetetlen koncertet. Az eső ellenére az emberek jól érezték magukat, a jó zene mellé pedig a borudvar is hozzájárult ínyencségeivel. Grunzo Gézával beszélgettem:

Hányadik alkalommal vagytok itt nálunk?

Az együttessel másodszor voltunk, és személyesen harmadszor. Én még voltam egy másik együttessel is korábban, a Knock Out-tal, 1999-ben. A NightLosers-sel pedig rá egy évre, ha jól emlékszem.

Hogyan éreztétek magatokat?

Nagyon jól. Kissé sajnáljuk, hogy az idő nem kedvezett nekünk. Először megijedtünk, hogy hova fognak majd tudni megállni az emberek az eső elől, de láttuk, hogy mindenki megtalálta a helyét.

Miért választottátok ezt a Nightlosers nevet?

Nem hiszem, hogy egy ilyen konkrét választás volt. Valahogy inkább egy hirtelen ötletnek tűnt, ami idővel ránk ragadt. Mikor én csatlakoztam már megvolt a név. Ahogy én tudom, volt egy menedzsere a csapatnak, aki most a Desperado-t menedzseli, és ő javasolta ezt a nevet.

Hogyha jellemeznetek kellene magatokat egy mondatban, hogyan hangozna az a mondat?

Mindig dolgozni és tenni kell az érdekért, amelyet kitűzhetünk magunknak.

Mit üzennétek az embereknek, akik eljöttek a koncertetekre?

Azt, hogy érezzék át ezt az ellenhatás-hatás impulzusváltást. Nyissák ki a lelküket és hallgassanak a szívükre mikor zenét választanak, és ne hagyják magukat befolyásolni a hétköznapi, a média, a populáris által. Azaz, „don’t believe the hype”.
 
Ürmösi Júlia Eszter





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 826
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem